Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Szetei Zsolt
2013. augusztus 7.

Kibic Open-játék

Augusztus 8-ig lehet kedvezményesen előnevezni a Kibic Openre. Ám aki velünk játszik, még nagyobbat nyerhet: az alábbi kvíz legjobb megfejtője ötvenszázalékos nevezési kedvezményben részesül a Bóc István-emlékversenyen. A győztest a legtöbb pontot elérők közül sorsoljuk ki. A megfejtéseket a szetei.zsolt@gmail.com címre várjuk 2013. augusztus 20-ig.
Varga István
2013. július 24.

A bridzs mint betegség

Azok a nők, akik az elmúlt évtizedekben közel kerültek hozzám, igen sokfélék voltak, de egy dologban megegyezett az álláspontjuk. Bár ezt általában nem mondták ki, egyértelműen érzékeltették, hogy szerintük egyetlen bridzsező sem normális. Az nem derült ki, hogy arra gondolnak-e, hogy csak eleve bomlott agyú emberek kezdenek versenyezni, vagy ellenkezőleg, úgy képzelik, hogy a bridzsversenyzés csinál bolondot az emberből, de az tisztán látszott, hogy úgy vélik, ők félig-meddig az én ápolóim, és persze más bridzsezők partnereinek is jelentős az ilyetén szerepük.
Szilágyi László
2013. július 19.

Törpék a fesztiválon

Az idei Nemzetközi Budapest Bridzsfesztivál csapatversenyének utolsó mérkőzését az 5-ös asztalon játszottuk, tehát semmi reményünk nem volt az igazán jó szereplésre. Azonban ellenfelünk egy nagyon erős török (házas)pár volt, ezért aztán mindannyian amolyan presztízsmérkőzésnek tekintettük az összecsapást.
Argay Gyula
2013. július 16.

Darvas 110 - Darvas Róbert bridzséletrajza

Ma 110 éve született Darvas Róbert. A Right Through the Pack (A pakli szemével) című könyvét Angliában a napokban is kiadják újra – ki tudja, hányadszor. A sikeres játékosra, bridzsfeladvány-szerzőre és -megoldóra, versenyrendezőre, bridzsszakíróra szakmai életrajzával emlékezünk.
 
 
 
 
 
 
Gulyás Dániel
2013. július 13.

Ifi Eb, Wroclaw – vb-résztvevő a lánycsapatunk!

Jönnek hozzánk! A magam részéről Yves Aubrynak, az Európai Bridzs Liga elnökének beszédéből értesültem, hogy a magyar szövetség és a Kibic egyesület jóvoltából az augusztus végi-szeptember eleji budapesti versenyen nemcsak Zia Mahmood lesz a vendégünk, hanem az ifjúsági Európa-bajnokság három kategóriának aranyérmes csapata is. („Thank you to the Hungarian Federation, its President Tibor Nadasi and the organiser of the Kibik Budapest Bridge offering a full free package for 3 days in Budapest in August to the three gold medal teams of the EBL Championships.”) Nagyon jó ötlet, remélem, a mi ifijeink is elindulnak, régen volt ilyen nagy bridzstorna kies fővárosunkban.
Csepeli Miklós
2013. július 8.

Darvas 110 - A kártyák mesélnek: Darvas Róbert élete

1903. július 16-án, felvidéki földbirtokos családban jött világra harmadik gyermekként Deutsch Róbert. Apja Deutsch Antal, anyja Freyer Etelka. A fiú vezetéknevét, a kor névmagyarosítási divatjának szellemében hároméves korában Darvasra változtatták. Darvas Róbert ifjúkorát, iskoláit homály fedi. Trianon után szülőföldjét Csehszlovákiához csatolták, ő Budapestre költözött. Hogy mivel foglalkozott a 20-as években, azt csak találgatni tudjuk, azonban az valószínű, hogy elmerült a kávéházak, szalonok varázslatos világában, s így a kártya és a sakk játszhatta a főszerepet életében.
Kelen Károly
2013. július 7.

Még egyszer Ostend – nyílt Eb

Jövő pénteken kezdődik a Junior Eb Wroclawban. Készülünk rá, de előbb még egyszer essék szó a nyílt Európa-bajnokságról, mert már lassan két hete nem bírok megnyugodni: Benito Garozzo győztesként állt föl az asztaltól, azután mégis a lengyelek nyerték meg a nyílt csapatverseny döntőjét. Amikor a nagy olasz és partnere, Romain Zaleski 18 leosztás után befejezték a játékot a maguk részéről, még 25–7-re vezetett a csapatuk: 31–7, mínusz 6 IMP büntetés, mert megcsörrent Zaleski mobilja (ahogy a kommentátor interpretálta: „Drágám, most játszunk, nem tudunk beszélni.” „Akkor majd hívlak később.” „Csak azt neee!”).
Kelen Károly
2013. június 27.

Nyílt Eb, Ostend – Hetedik a Homonnay-Winkler páros!

Éljen a magyar bridzs! Megint véget ért egy nagy verseny, megint volt miért izgulni, megint lett valami újdonság a bridzsben: megint volt két boldog hetem. És persze volt min bosszankodni is: képtelen voltam egymagam végigközvetíteni az egészet, bocsánatot kérek érte. Az ember mindig telhetetlen: fiatalkoromban hónapok teltek el, mire egyáltalán megtudtam, mi volt az Európa-bajnokság eredménye (igaz, nem volt kérdés, úgyis az olaszok nyertek: a Blue Team, Avarelli–Belladonna, Forquet–Garozzo, DAlelio–Papis Ticci meg Peroux, a kapitány, voltak mások is, de ez volt a nagy csapat).
Kelen Károly
2013. június 22.

Nyomozónő (Bridzsida ügynöke) – Nyílt Eb, Ostend

Hű, de régen volt, de még most is megáll bennem az ütő. Hivatalos levelet kaptam, hogy nem folytathatom tovább a tanulmányaimat az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, mert a megadott öt félév alatt nem teljesítettem a négy félévnyi testnevelés órát. Nem akartam elhinni, bementem a dékáni hivatalba, de kiderül, menthetetlen vagyok, a dékán nem ad még egy lehetőséget, csak a testnevelés tanszék vezetője tehet velem kivételt, de még sosem fordult elő.   
Fazakas Gergely
2013. június 18.

Az úgy történt – Piliscsaba, 2013

A piliscsabai egyetem és a piliscsabai verseny eredeti helyszínnek gondolt egykori Zakeus éttermet üzemeltető kft. felhős viszonyára az idei év is példát szolgáltatott. Kerényi István főszervezőnek az idén is új helyszínt kellett keresnie, ezúttal mindössze két napot kapva a verseny tényleges napjáig. A verseny szerencsére nem maradt el, bár fizikai nehézségek ismét adódtak. Az ezúttal is hatalmas – 75 párt, köztük sok amatőrt számláló – mezőnynek szűkösnek bizonyult a terem, és ennyi asztal is csak úgy fért el, hogy az asztalok kisebb hányada dohányzóasztalka lehetett csak – a hosszabb színek szinte lelógtak az asztalról. Az első fordulót 71 százalékkal nyerő Els Toutenel–Fischer Brigitta pár győzelme, fölénye így is meggyőző volt. No, és a leosztásokra sem lehetett panasz.